GPS: 46.45421 N, 23.56729 E
TorockóEgy hely, ahol reggelente kétszer kel fel a Nap. 24 kilóméterre található Nagyenyedtől és 7 kilóméterre Borrévtől. Torockó fölé a Székelykő (1171 m) emelkedik. Nevét a XIII században kapta, amikor a falu vezetői a székelyeket hívták segítségül a tatárok ellen. Jutalmul meg is kapták a sziklán álló várat. A sziklával szemben van Szentgyörgy vára (Cetatea Colteşti) amelyet 1296 táján Thoroczkay Venczel alvajda építtetett. 1470-ben a várat elvette Mátyás király, 1514-ben kifosztották Dózsa György emberei, 1713-ban pedig lerombolták az osztrákok. Torockó lakosságának ősei osztrák (Eisenwürzel), magyar és német földről érkeztek a környék bányáiba dolgozni. Akkortájt itt vasat, aranyat, ezüstöt és rezet bányáztak. Jöttek és hozták a népszokásaikat is. Az 1870-es évek tűzvészének nyomán épültek ezek a bányászvidékekre jellemző, azóta is renben tartott fehér házak. 1952-ben nyitották meg a néprajz múzeumot, ahol helyet kaptak a festett bútorok, népviseletek, keresztszemes kézimunkák. Látványosságnak számít a jelmezes télbúcsúztató farsang. Példás hagyomány megörzésükre az UNESCO is felfigyelt, és bejelentette: Torockó a Világörökség része!
NépviseletCsoportok étkeztetéseSzállás Torockón:
Botár Panzió
Bitai Panzió
Abélia Panzió
Rózsa Panzió
Szabó Panzió
Aranyos Panzió
Both István háza
Babi Panzió
Pálinkás Panzió
Duló Annamária Panzió
Sárika Panzió
Négy Évszak Panzió
Klára Panzió
Somodi Panzió
Brassai ífjúsági ház
Tündérlak
Béla Panzió
Borbély Panzió
Dalma Panzió
Rita Panzió
Agota vendégház
Dulló Enikő Sára vendégház
Panoráma vendégház
Dr. Demeter Béla vendégház
Demeter ház
Perla Trascăului panzió
Vila lui Simion
Orsolya panzió
Torockó vendégház
A szálláshelyek összehasonlító táblázataittInnen indul a következő útvonal:
|